Új jelszó kérése
Paleolit receptek

Lazac, avokádó, ToTu – három rétegben

2018.03.29 14:38

Hozzávalók (2 adaghoz):
• 15 dkg friss, nyers lazac apróra vágva
• só, citromlé, eritrit
• kevés fehér bors
• 1 nagy avokádó húsa apróra vágva
• 2 ek. lila hagyma aprítva
• 1 ek. olívaolaj
• 10 dkg ToTu
• 1 gerezd fokhagyma aprítva
• kevés víz
• 1 kis csokor friss bazsalikom

Elkészítési idő: 20 perc


Elkészítés:
Az aprított lazacot összekeverjük ½ citrom levével, 1-1 nagy csipet sóval, illetve eritrittel, továbbá a fehér borssal, az avokádót pedig elkeverjük a lila hagymával, a sóval és az olívaolajjal.
A ToTut botmixerrel összedolgozzuk a fokhagymával, annyi vízzel, sóval és citromlével, hogy túrókrémállagot kapjunk, majd aprított bazsalikomot keverünk hozzá.
Egy tányérra helyezünk egy nagyobb kerek kekszkivágó formát vagy pogácsaszaggatót, és az aljába egy réteg lazacot nyomkodunk. Erre kerül egy réteg avokádó, majd a ToTu, úgy, hogy éppen kitöltsék a formát. Ezt néhány perc után óvatosan lehúzzuk a rétegelt
finomságról, és a következő adaggal is megismételjük a műveletet. (Ha van két ugyanolyan formánk, akkor persze egyszerre is készülhet a kettő.) Frissen tálaljuk.

Ez az elegáns előétel nemcsak gyönyörű, de az íze is mennyei. Akár könnyű vacsorának is feltálalhatjuk.

lazac, avokádó, totu - három rétegben

Webáruház készítés