Paleolit receptek

Libafasírt vörös káposztával és birsalmával

2019.10.31 15:08

Hozzávalók 4 személyre:
• 1 kg csont nélküli, bőrös hízott libamell (ebből a színhús kb. 60 dkg)
• 6 ek. folyékony libazsír (a boréből kiolvasztva)
• 1 vöröshagyma, apróra kockázva
• 1 nagy gerezd fokhagyma, aprítva
• 15 dkg alma, hámozva, kockázva
• só
• 3 zsályalevél, aprítva
• 1 kis ág rozmaring levelei, aprítva
• 1 apró csipet orölt fahéj
• 1 tojás
• 1 nagy birsalma, gerezdekre vágva
• 1 tk. eritrit
• 1 lila hagyma, hámozva, vékonyan karikázva
• 70 dkg vörös káposzta, vékonyan szeletelve

Elkészítési idő: 45 perc


Elkészítés:
A libamellről levágjuk a bőrt a zsírréteggel, és felkockázzuk. Egy serpenyőt felforrósítunk, és beletesszük a kockákat, majd közepes lángon kiolvasztjuk a zsírt, és megpirítjuk a bőrt (vagyis töpörtyű készül belőle, ami külön csemege lesz). A húst is felkockázzuk. Egy másik edényben 3 kanál frissen kisütött zsírt hevítünk, és megpároljuk rajta a hagymát, a fokhagymát, valamint az almát. A húskockákat, a sót, a fűszereket, a párolt almát, hagymát és a tojást aprítógépbe tesszük, majd alaposan összedolgozzuk. A másik 3 kanál zsíron, a birsalmagerezdekkel körítve, kis húspogácsákat sütünk a masszából. Ez fedő alatt kb. 25-30 percig tart. Mialatt sülnek a pogácsák, egy másik edényben kevés zsíron, sóval, pici eritrittel megpároljuk a lila hagymát és a káposztát, amit köretként tálalunk majd a fasírtok mellé.

Nagyon szeretjük a libát, és a hagyományos sülteken túl még sok minden készíthető belőle. Márton-nap pedig jó apropó, hogy a szeretteinknek feltálaljunk valami újat és finomat.

libafasírt vörös káposztával és birsalmával